Anya deb dudok aludni, bedugult a dózim

A legtöbb kisgyerekben valószínűleg egy világ dől össze amikor bölcsödébe, óvodába kerül. Hiába, nehéz az élet, ezen a szakaszon csemetének, szülőnek is át kell esni – gyakran nem kis „véráldozat”, és többliternyi könny árán – a szülők pityergését is beleszámítva. Hiába, no! Nő az a lurkó! Szerencsére a legtöbb gyerek megszereti az ovit, hiszen az óvoda jó dolog!

Imádott magzatunk előbb-utóbb többnyire akklimatizálódik lélekben a közösségi élményekhez, a totálidegen környezethez, emberekhez, és szívesen jár óvodába; a fanatikusok hétvégén is mennének – ez szép és jó, de mi van a gyerek testével?

Bejönnek az első „dádhák” – vírusok, bacik

Bizony, az addig ha nem is hermetikusan, de védettebb környezetben élő tökmagra hirtelen számtalan idegen vírus és baktérium feni a fogát. De ez nem baj, sőt! A szervezetnek meg kell védenie magát, ez pedig csak úgy megy, ha a megismerkedik az ellenséggel, és kidolgozza a megfelelő stratégiát. Örvendetes, hogy itt van nekünk a serdülőkorunkig működő csodaszervünk, a csecsemőmirigy, mely nélkülözhetetlen, alapja az immunrendszeri működésnek.

Az idegen környezetbe kerülés, az addig szoros szimbiózis megszűnése anyával nagyon megterhelő érzelmileg, legyen a beszoktatás bármennyire gyerekbarát és óvatos. Ettől persze az immunrendszer is meggyengül, hatékonyabban támad a legkomolytalanabb mikroorganizmus is.

A nátha viszonylag egyszerű betegség, de megkeserítheti az éjszakai alvást. Eldugult orral nehéz aludni, és a legkisebbek még nem tudják az orrukat sem kifújni. A bedugult nózi miatt a csemete tátott szájjal alszik, ettől kiszárad a száj, a torok, a garatmandula, fokozódik a szövődményveszély.

A nátha, megfázás következményei

Az úgynevezett felső légúti hurut kellemetlenebb tünetekkel jár, mint amilyen komoly – kivéve, ha szövődményei lesznek. Vegyük komolyan a megfázást, de nem kell túllihegni. A fertőzésveszély miatt a kicsi nem mehet közösségbe; kezeljük a tüneteket, de láz, köhögés, elhúzódó nátha esetében mindenképpen vigyük orvoshoz!

Mit tegyünk, ha náthás a gyerek

Ha az érzelmileg stabil háttér, az alapos kézmosás, megfelelő étrend, bő folyadékfogyasztás, rendszeres ugrabugra, testmozgás ellenére is becsúszik a nátha, kezeljük a lehető legtermészetesebb szerekkel.

„Szerek”

  • Vitaminok – ha gyümölcsben nem sikerül a megfelelő mennyiségű adagot bevinni, adj cukor hozzáadása nélkül készült természetes, tartósítószermentes, vagy frissen facsart ivólevet. A kicsik számára összeállított gyógyteák is jók, de legjobb a víz.
  • Az orrfújás váltott orrlyukkal történjen – egyszerre egyiket fújja, közepes erősséggel. Jó szolgálatot tehet a porszívó-orrszívó.
  • Használj sós-orrcseppet. Készítsd el te: 1 dl vízhez egy csipetnyi himalájai vagy tengerisót keverj. Használat előtt tégy próbát, ha csíp, hígítsd!
  • Ha mesterségesen előállított vitamint adsz, legyen természetes anyagból kivont, ne kemikália!
  • Rendelj gyógynövényes párnát! A benne lévő gyógynövények illóolajaikon keresztül pompás nyugtatók, gyulladáscsökkentők, a náthás fejfájásra is hatással lehetnek, és az immunrendszer barátai.
    A legkisebbeknek való gyógynövényes párnában – mivel nem javallott – nincs menta, de a kakukkfű könnyíti a légzést, a bodza a hörghurut ellensége. A gyógynövényes párnában a szárított mezei zsálya illóolaja segít oldani a letapadt váladékot, csillapítani a köhögést. Izsóp, kamilla, levendula, majoránna, rozmaring, borsmenta és citromfű: csupa-csupa jódolog!

Jobbulást – legyen könnyű a „dádha”, legyen könnyű az álmunk!