Ezen a weboldalon sütiket (cookie) használunk annak érdekében, hogy javíthassuk a felhasználói élményt és jobb szolgáltatást nyújthassunk. Ok
Termékek Menü

Párnamesék: Az elrabolt pillangó

2018. 09. 20. 07:53:39

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy lepke, akit Boglárkának hívtak. Boglárka a Bükk-vidék egyik virágoktól színpompás mezején élt, sokszáz testvérével együtt. Reggeltől estig repkedtek virágról-virágra, bokorról-bokorra, csak akkor tétlenkedtek, ha nekieredt az eső. Ilyenkor száraz rejteket kerestek egy-egy nagyobb levél, faodú, vagy üres csigaház oltalmában, nehogy az eső lemossa szárnyaikról a színpompát.

Egy pénteki napon Boglárka teljesen elpilledve hintázott egy kamillavirágon. A bendője tele volt rozmaringnektárral, Nap Anyó lágyan cirógatta szárnyacskáit, Szellő Szilvi halkan susogott. Boglárka szemei lassan lecsukódtak, csápocskái lekonyultak, a kis lepke elaludt. 

Arra riadt, hogy mint a villám, suhan a levegőben, de nem ő kelt szárnyra, hanem a hirtelen lecsapó égiháború goromba szele kapta fel a kamillahintáról! Kétségbeesve próbálta magát irányítani, de ugyan, mit tehet egy pillekönnyű lényecske a hatalmas Vihar Apó erejével szemben? 

Boglárka csak szállt, szállt, elsuhant az otthona felett, elsuhant az erdőszéli Nagy Hangyaboly, a Vaddisznódagonya, és Róka Rozi Kotoréka felett, majd nekicsapódva az Öreg Bükknek, ájultan aláhullt az avarra.

Ki tudja, meddig feküdt ott aléltan, az biztos, mire felocsúdott, Vihar Apó odébbállt, és újra kisütött a nap. Boglárka kicsit szédült, ahogyan lábra állt, de némi szárnysajgáson kívül nem esett baja. Óvatosan megmozgatta kék szárnyait, és megkönnyebbülve látta, hogy kutya baja sem esett az ijedtségen kívül.

Körülnézett. Mivel teljesen ismeretlen volt a környezet, ijedten kiáltott fel: – Hogy jutok most haza? Mit fog szólni a mamám és a testvéreim, ha nem találnak? – és sírva fakadt.
Az Öreg Bükk felfigyelt a kétségbeesett pillére. Elmosolyodott – ne sírj, kicsi, segítünk hazajutni! Mesélj az otthonodról, biztosan rájövünk, melyik rétről ragadott el Vihar Apó.

És Boglárka mesélni kezdett.
–  Az én otthonom a legeslegszebb a világon! Óriási nagy, szabad mező, tele színes virágokkal, ahol a családommal és a pajtásaimmal élek. Az otthonomat köröskörül égig érő hegyek ölelik, rajta milliónyi zöldben pompáznak az erdők. Csacsogó patakok szaladnak a fák között, és ezernyi énekesmadár trillázik. Ott a legjobb, jaj, hogyan fogok hazajutni! – és ismét keserves zokogásra fakadt.

­­–  Hát, ez sajnos kevés ahhoz, hogy hazasegítsünk. Mondd, kedves! Milyen virágokon szoktál hintázni, milyen nektárt szürcsölgetsz otthon?

–  Azt el tudom mondani neked – derült fel Boglárka. – Hát van ott fűszeres levendula nem messze tőlünk, rengeteg illatos kamilla, kesernyés izsóp, mezei zsálya, selymes bodza, szemérmes majoranna, aromás rozmaring, kámforos kakukkfű, szúrós illatú borsmenta, és friss citromfű.

–  Ó, akkor tudom, honnan származol! – rázta meg az Öreg Bükk zsenge makkoktól dús fejét. – Te Bükkszentkereszt mellett élsz a Nagy Gyógynövénymezőn, ott, ahol annak idején Természetanyó elárulta a beavatott embereknek, hogyan segíthetnek az alvászavaraikon kincseivel, a gyógynövényekkel. Ismerem is őket, egyszer elmesélték, milyen csodálatos dolog a gyógynövényes párna, mivelhogy abba töltik a virágokat. Hamar, Róka Rozi! Szaladj, mutasd az utat a kis pillének, hadd jusson gyorsan haza – várja az otthona!

Így esett, hogy Boglárka, a boglárkalepkék családjába tartozó faj egy bájos példánya szerencsésen hazaérkezett. Azóta, ha a gyógynövénygyűjtők virágot szednek Bükkszentkereszten, a Nagy Gyógynövénymezőn, nem sajnálja tőlük. Tudja, hogy jut is, marad is, és tudja, mennyire fontos a másikon segíteni.  

Tartalomhoz tartozó címkék: gyógynövények