Ezen a weboldalon sütiket (cookie) használunk annak érdekében, hogy javíthassuk a felhasználói élményt és jobb szolgáltatást nyújthassunk. Ok
Termékek Menü

Világgá megyek! Nem alszik a gyerek!

2018. 05. 23. 16:47:12

Örök slágertéma a szülők körében az alvás, altatás, rosszul alvó, gyakran felébredő kisbaba. Ez nem csak a csecsemők, hanem a szülők alvászavara is, hiszen ki bír aludni, és kit visz rá a lélek a füldugóra pihenésre, oázó környezetben…

Képzeljük csak el! Kilenc hónapon át egy „egység” vagyunk az édesanyánkkal, ahova nyúlunk ott anya(burok) van, a fülünk állandóan hallja a szívverését, a hangját, a magzatvízben érzékeljük az aromákat, az ízét ételének, italának. Minden tőle származik és minden tökéletes!

Aztán megszületünk – totálisan kiszolgáltatottan –, anya rögtön más világgá, elérhetetlenné válik, hiszen nem tudunk utánaszaladni, és megszólítani is csak bömbölve tudjuk. Ha ez még nem lenne elég, mindent, de mindent meg kell tanulnunk! Persze, a szülőknek sincs könnyű dolga: nekik is meg kell tanulni a kicsit. Nem akarok senkit elkeseríteni, de többgyermekes, tapasztalt szülőket is érhet meglepetés a baba alvását, vagy nem alvását illetően – minden baba más, és ez remek!

Ritka (és szerencsés) az a szülő, aki elkerekedett szemmel hallgatja a beszámolót Mancikáról, aki bár már 8 hónapos, még mindig nem alussza át az éjszakát – anya és apa legnagyobb bánatára. Nem áll szándékomban pontról-pontra felsorolni a lehetséges okokat – képtelenség. Persze van pár alapnyűg, melyet érdemes kizárni, mielőtt agyonaggódjuk magunkat.

Nem alszik a baba?

Miért nem alszik a baba?

Éhes, szomjas, tele a pelus, fáj valami (különös tekintettel a fogzásra), anyahiánya (szeparációs szorongás*), melege van, fázik, megijedt, fél (miért ne félne: ez ösztön, nem tanult folyamat), lázas, unatkozik. Igen, bizony, lehet hogy unatkozik, ilyenkor kell bekeményíteni és nem szórakoztatni éjnek évadján, különben később rettentően dühösek leszünk – saját magunkra.

Az anyuka meglepően hamar megtanulja, melyik sírás mit jelent. (Nem, nem ugyanúgy sírnak!) Természetesen nem javallott a televízió, egyéb elektromos ketyere és nyenyere, világító, hangot adó izé-bizé. Nem ildomos mellette elaludni, vagy vele. Nem csak azért mert pihentetőbb egyedül, hanem mert az alvásmélység változik, és az éberebb szakaszokban simán érzékeli hogy imádatuk tárgya már nincs ott. Naná, hogy felsír, vagy „anyabeszerző” körútra indul!

Mi ajánlott az alváshoz?

Biztonság! Sikeres módszer lehet, ha minden alkalommal amikor bevetődik az ágyunkba, nyugodtan (!) elmondjuk, minden rendben, aludni kell, és visszakísérjük saját fekvőhelyére. A csecsemőket – ha meggyőződtünk róla, fentiekben felsoroltak közül egyik probléma sem áll fenn – megsimogatjuk, nekik is elmondjuk, hogy minden remek, csak aludjon végre!

Rendszeresség! A belső óra remekül beállítható!

Türelem, elszántság! Többet ésszel, szívvel, mint kétségbeesett hozzáállással – a kicsik megérzik ha nem vagyunk a helyzet magaslatán!

Nátha miatt nem alszik? Túlpörgött?

Emiatt nem tud elaludni, gyakran megébred, felébred? Ilyenkor kitűnő segítség a gyógynövényes fejalá-való (ajánlott 6 hónapos kortól), nem csak orrdugulás, hanem ellazulás okán is! Válaszd ki csemetédnek, majd pakold a kosárba az ökotextil huzattal burkolt gyermekpárnát. (Ne a tönkölyöst, az nagyobb lurkóknak ajánlott! A tönköly főleg az alátámasztásban segít egyéb érdemei mellett, a nagyon apróknak ilyesmire még nincs szüksége.) Választhatsz mellé több huzatot, hiszen cipzárasak, moshatóak, cserélhetőek.

Nem könnyű, de gondoljunk arra: bármilyen képtelenségnek is tűnik, előbb-utóbb nem lesz elengedhetetlen szüksége arra hogy testközelben legyünk, simogassuk, ölelgessük, mert jön majd a „bevezető” pubertás-, aztán az a bestia kamaszkor – előfordulhat, hogy visszasírjuk amikor a baba sírt éjszaka.

Azt kell mondjam, a legszebb korszakok egyike az anyák életében, amikor éjszakánként arra ébrednek hogy már megint nyekereg a büdös kölök, és a parkettán csattognak a kicsiny talpak: érkezik az éjszakai fél kettes babajárat – az ágyunkba.

* Szeparációs szorongás: egyre inkább függetlenedve (mászik, totyog), fizikailag eltávolodva a babában tudatosodik, hogy anya és ő nem egy személy, ez gyakran kelt félelmeket.

Tartalomhoz tartozó címkék: párnák tippek